Világhírű koraszülöttek, akik nélkül ma kevesebb lenne a világ

🕒 Olvasási idő: kb. 4 perc

Világhírű tudós, művész, politikus. Ezen szavak hallatán a legtöbben nem feltételezik, hogy sokan közülük koraszülöttként jöttek világra. Hátrányos helyzetük ellenére teljes életet tudtak élni és maradandót alkottak.

Bár a koraszülés napjainkban népbetegségnek számít, azért nem mondható új keletű dolognak. Ha néhány évtizeddel tekintesz csak vissza az időben, láthatod milyen csekély volt az esélye az életben maradásra egy korababának. Nemhogy évszázadokkal ezelőtt.

Személy szerint azt gondolom, hogy minden koraszülöttként világra jött gyerkő különleges. Azonban akadtak olyanok a történelem folyamán, akik ezt duplán, triplán megerősítették. Tudományokban, művészetekben, politikában jeleskedtek és mind-mind nagy dolgokat alkottak és vittek véghez.

Legyen ez a felsorolás egy aprócska kapaszkodó Neked, aki lehet éppen az inkubátor mellett morzsolod a kezeidet és aggódva figyeled gyermeked, vagy éppen Neked, aki fáradtan, meggyötörve roskadsz le a kanapéra az ezredik vizsgálat, fejlesztő foglalkozás után. Hidd el, remény mindig van!

 

Íme hét zseniális ember, akik a vártnál jóval korábban látták meg a napvilágot.

Isaac Newton

„Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat.”

godfreykneller isaacnewton 1689fotó: wikipédia.org

 Newton, feljegyzések szerint a vártnál 3 hónappal korábban született 1642-ben, Lincolnshireben. Igazi polihisztor volt, hiszen jelentőset alkotott a fizika, a matematika, a csillagászat és a filozófia területén is. Lefektette a heliocentrikus világkép és a mechanika alaptörvényeit.

 

Bonaparte Napoleon

„Ha tíz ember beszél, az nagyobb zajt kelt, mintha tízezer ember hallgat.”

napoleon bonaparte 62860 1920fotó: pixabay.com

 A világtörténelemben talán az egyik legtöbbször emlegetett, sokak által zseniális vezetőnek-, szónoknak tartott francia tábornokot szintén koraszülöttként emlegetik, aki 1769-ben született Korzikán.

 

Charles Darwin

 „Aki képes haszontalanul elherdálni egy órát, még nem jött rá, milyen értékes az élet.”

 

charles robert darwin 62911 1920fotó: pixabay.com

 A természettudósként ismert, ugyanakkor vallásos Darwin, a Fajok eredete c. művével hatalmas vihart kavart. De ezzel végérvényesen beírta magát a történelem nagyjai közé. Az evolúciós elmélet atyja, 1 hónappal korábbanszületett meg családja ötödik gyermekeként 1809-ben.

 

Mark Twain

„A lélekben ötvenszer annyi kitartás van, mint az izmokban.”

 

mark twain 391120 1920fotó: pixabay.com

 Két hónappal korábban, 1835-ben, Floridában látta meg a napvilágot egy szegény család tagjaként a világhíres író, újságíró. Hazájában hatalmas népszerűségre tett szert, de Európa szerte is megismerték a nevét. Legjelentősebb művei: Tom Sawyer kalandjai, Koldus és királyfi, Huckleberry Finn kalandjai.

 

Winston Churchill

„A papírsárkányok a széllel szemben szállnak a legmagasabbra - nem vele.”

sir winston churchill 396973 1920fotó: pixabay.com

 Churchill a visszaemlékezések szerint 7 hónapra született, 1874-ben az Angliában. Kezdeti gyenge iskolai teljesítménye ellenére fantasztikus pályát járt be politikusként és lett miniszterelnök majd birtokosa az irodalmi Nobel-díjnak.

 

Albert Einstein

"Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi."

albert einstein 401484 1920fotó: pixabay.com

 Talán a 20. század legnagyobb géniusza volt a Nobel-díjas elméleti fizikus. A sokak által meg nem értett, kezdetben gyenge iskolai teljesítményéről híres Einstein nevéhez köthető többek között a relativitáselmélet, a kvantummechanika is.

 Anna Pavlova

„ Istentől tehetséget kapunk. De a munka által válik a tehetséges zsenialitássá.”

 

anna pavlova 1912fotó: wikimedia.org

1881-ben, 2 hónappal hamarabb született Szentpéterváron, a valaha volt leghíresebb és legtehetségesebb balerina. Beteges, gyenge kislány volt, azonban hiányosságait remekül kompenzálta és hamarosan nevét a legnagyobbak között emlegették és emlegetik ma is.

 

Tetszett a cikk? Hamarosan érkezem a második résszel. Addig is olvasgass korábbi bejegyzéseimből.

Mi az oka, hogy koraszülésed volt?

Mi az a gyász - és mi minden válthatja ki

 

 

Oldalamon edukációs céllal osztok meg tartalmakat, ezek nem alkalmasak pszichés betegségek kezelésére, nem helyettesítik a pszichoterápiás kezelést. A posztok rövid, tájékoztató jellegűek, nem tudományos írások, és nem fedhetnek le minden szempontot. 

 

Forrás:

A.P. Male (2015). Go Preemies! Inspirational Stories of the World's Most Famous Preemies Unabridged, Canada.

L. Vekerdi (1977). Így élt Newton. Móra Kiadó, Budapest.

www.cultura.hu

www.wikipedia.hu

 

szerzorolA szerzőről: M. Rácz Beatrix tanácsadó szakpszichológus, gyászkísérő vagyok

Egyéni és csoportos folyamatokban támogatom azokat, akik valamilyen veszteséggel küzdenek, legyen szó halálesetről, válásról, meddőségről vagy más életfordulóról. A Harmónialiget alapítójaként fontosnak tartom, hogy biztonságos, emberi hangon tudjunk beszélni a fájdalmas témákról is.

Szeretnéd, hogy segítsek?

Keress bizalommal, foglalj időpontot egy konzultációra.

időpontot kérek

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Így elsőként értesülhetsz az újdonságokról.
Ne maradj le semmiről!

location icon CÍM:
4028 Debrecen Kassai út 129. 
(Irodaház)
email icon EMAIL:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
calendar icon NYITVATARTÁSI IDŐ:
Hétfő 08:00 - 15:00
Kedd 14:00 - 20:00
Szerda 08:00 - 15:00
Csütörtök 08:00 - 14:00
Péntek 08:00 - 14:00