Nos, az úgy történt, hogy többek buzdítására végre beadtam a derekam és jelentkeztem az Év Anyavállalata versenyre, amit a www.gazdagmami.hu szervez immáron hatodik éve. A kezdő kategóriában indultam, ugyanis a jelenlegi vállalkozási formában alig egy éve folytatom a tevékenységemet.

MF_65009Az Év Anyavállalata díjra olyan anyák pályázhatnak, akiknek a gyermekük még nem töltötte be a hat évet és a gyermeknevelés mellett kezdtek vállalkozni. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy igenis van kiút a sokszor kilátástalannak tűnő munkaerő-piaci helyzetből.

“A verseny során olyan anyukákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat.”

A Harmónialiget néhány évvel ezelőtt még csak álom volt számomra. Ültem egy irodában és napi nyolc órát pötyögtem a számítógépemen. Hosszú volt az út, de végül rátaláltam önmagamra és a hivatásomra. Hálás vagyok, hogy a munkám egyben a hobbim is és így ha jobban belegondolok sosem jön elő a régről olyan jól ismert “már megint dolgoznom kell” érzés. Ma már el sem tudom képzelni, hogy mással foglalkozzak. Számomra az emberek segítése létfontosságú.

Hogy miért szavazz rám?

Mert a legjobb tudásom szerint segítettem és segítem majd eztán is a hozzám fordulókat, hogy  a bennük rejlő lehetőségeket felismerhessék, képességeiket kibontakoztathassák és személyiségüket fejleszthessék.

Nem beszélve arról, hogy a szavazatokkal én is közelebb kerülök az álmomhoz, hogy még több magabiztos, elégedett és boldog ember sétáljon az utakon.

Ha úgy érzed szívesen támogatnál a versenyben és a célom eléréseében, akkor a linkre kattintva megteheted:

http://www.gazdagmami.hu/az-ev-anyavallalata-2015#96

 

Csak egy like gomb megnyomása, majd egy megerősítés szükséges a szavazatod érvényességéhez.

Köszönöm szépen a bizalmadat és a támogatásodat.

 

Ha Te is kipróbálnád a kineziológia áldásos hatását, akkor keress bátran elérhetőségeim valamelyikén.

Ha pedig tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a Harmónialiget Facebook oldalához,  ahol még több érdekességet olvashatsz.

Pin It on Pinterest